A Szentatya gondolatai

Nem törhetjük meg a vasárnapi Kenyeret, ha szívünk el van zárva testvéreink elől. Nem ehetjük ezt a Kenyeret, ha nem adunk kenyeret az éhezőnek. Nem osztozhatunk e Kenyéren, ha nem osztozunk a rászorulók szenvedésében. 

Ferenc pápa 2021. nagypénteki Twitter-üzenete:

Krisztus keresztje szeretetet, szolgálatot, önmaga feltétel nélkül odaajándékozását fejezi ki: valóban az „élet fája”, a bőséges életé.  

Ferenc pápa Twitter-üzenete 2021. március 6-án:

Rajtunk, a mai emberiségen, különösen a hívőkön múlik, hogy a gyűlölet eszközeit változtassuk át a béke eszközeivé, erőteljesen buzdítsuk a nemzetek vezetőit, hogy fegyverek helyett ételt juttassanak minden embernek. 

Ferenc pápa Twitter-üzenete március 4-én:

A nagyböjt arra szolgáló idő, hogy higgyünk, vagyis befogadjuk Istent az életünkbe, és megengedjük neki, hogy „lakást vegyen” nálunk (vö. Jn 14,23). 

Ferenc pápa Twitter-üzenete február 16-án:

A „mindent és azonnal” nem Istentől való. Ha az azonnaliért aggódunk, elfelejtjük, ami örökre megmarad: az áthaladó felhőket üldözzük, és szem elől tévesztjük az eget. 

Ferenc pápa Twitter-üzenete január 4-én:

Miként Betlehemben, úgy a mi életünkben is a szegénységünkön keresztül szereti végbevinni Isten a nagy dolgokat. Egész üdvösségünket egy istálló jászolába helyezte, és nem fél a szegénységünktől. Engedjük, hogy irgalmassága átalakítsa nyomorúságainkat! 

2020

Ferenc pápa Twitter-üzenete december 2-án:

Isten kegyelme megváltoztatja életünket: úgy ragad meg, ahogy vagyunk, de sohasem hagy minket úgy, ahogy voltunk. 

Ferenc pápa Twitter-üzenete november 27-én:

Isten türelmesebb, mint mi, és azok, akik hittel és állhatatosan kopogtatnak szíve ajtaján, nem csalódnak.

Ferenc pápa Twitter-üzenete november 6-án:

A háború minden jog megtagadása és a környezet elleni drámai támadás. Ha mindenki számára valódi, átfogó emberi fejlődést kívánunk elérni, fáradhatatlanul kell küzdenünk a háború elkerüléséért.

Ferenc pápa Twitter-üzenete október 23-án:

Aki nem a testvéri ingyenesség szerint él, fullasztó üzletté teszi az életét, s folyton azt méricskéli majd, mit adott ő és mennyit kapott cserébe. Isten azonban ingyen ad, egészen odáig, hogy "fölkelti napját jókra is, gonoszokra is" (Mt 5,45).

Ferenc pápa Twitter-üzenete október 9-én:

Amikor önmagáért szeretjük a másikat, az arra ösztönöz minket, hogy az ő életének a javát keressük. A senkit sem kirekesztő társadalmi barátság és a mindenki előtt nyitott testvériség csakis ezen kapcsolatteremtési mód által jöhet létre.

Ferenc pápa Twitter-üzenete október 1-én:

Lisieux-i Szent Teréz arra hív minket, hogy a szeretet kis útján járjunk, ne szalasszuk el egy mosoly vagy bármilyen, békét és barátságot árasztó apró gesztus lehetőségét.

Ferenc pápa Twitter-üzenete szeptember 26-án:

Mindenki tehetségére és részvételére szükség van az Isten teremtésével való emberi visszaélés okozta kár helyreállítására.

Ferenc pápa Twitter-üzenete szeptember 7-én:

A világ több egy megoldandó problémánál: örömteli misztérium, melyet ujjongó dicsérettel szemlélünk.

Ferenc pápa Twitter-üzenete május 1-én:

Fedezzük fel újra annak a szépségét, hogy május havában otthon imádkozzuk a rózsafüzért! A végén kérhetjük a Szűzanya közbenjárását, hogy az Úr szabadítson meg minket ettől a járványtól és az élet újra elinduljon.

Ferenc pápa Twitter-üzenete április 30-án:

A kereszténység nem csak egy tan, nem csak viselkedésmód, nem csak kultúra. Igen, ezek is. De a kereszténység lényege a találkozás: találkozás Jézussal. A keresztény egy olyan ember, aki találkozott Jézussal és nyitott volt erre a találkozásra.

Ferenc pápa Twitter-üzenete április 24-én:

Imádkozzunk együtt a tanárokért, akiknek sokat kell dolgozniuk, órákat adnak interneten és különböző médiacsatornákon keresztül, és imádkozzunk a diákokért, akiknek oly módon kell vizsgázniuk, amihez nem szoktak hozzá.

Ferenc pápa Twitter-üzenete április 18-án:

Honnan jött az apostolok bátorsága? A Szentlélek ajándéka. A merészség, bátorság ajándékát pünkösdkor adja az Úr. A küldetés a Szentlélek ajándékából fakad.

Ferenc pápa Twitter-üzenete április 17-én:

Imádkozzunk együtt a várandós nőkért, akik nemsokára anyák lesznek, és azt kérdezgetik: Imádkozzunk együtt a várandós nőkért, akik nemsokára anyák lesznek, és azt kérdezgetik: „Milyen világban él majd a gyermekem?” Az Úr adjon nekik bátorságot és bizalmat, hogy más lesz ugyan a világ, de olyan világ lesz, amelyet az Úr nagyon szeret majd. 

Ferenc pápa Twitter-üzenete húsvéthétfőn:

Imádkozzunk együtt az országok vezetőiért, a tudósokért és a politikusokért, akik keresik a kijáratot a járvány utáni korba, miközben a járvány "utóhatásai" már itt is vannak. Kérjük, hogy találják meg a helyes utat, mindig a népük javát keresve.

Ferenc pápa Twitter-üzenete húsvétvasárnap:

Most éjjel egy alapvető jogot szereztünk: a remény jogát. Az új és élő reményét, amely Istentől ered. Nem puszta optimizmus, hanem mennyei ajándék, melyet nem tudtunk volna magunktól elérni.

Ferenc pápa Twitter-üzenete nagypénteken:

Tekints a megfeszített Krisztus kitárt karjára, és engedd, hogy újra megmentsen.

Ferenc pápa Twitter-üzenete nagycsütörtökön:

Imádkozzunk együtt! Kövessétek a :szent három nap liturgiáit: 

https://www.youtube.com/watch?v=VJHI8bI0LWg

Ferenc pápa Twitter-üzenete április 8-án:

A Keresztrefeszített nyitott szívéből m:indannyiunkat elér Isten szeretete. Engedjük meg, hogy ránk tekintsen; akkor megértjük, hogy nem vagyunk egyedül, hogy szeretve vagyunk, hogy az Úr :nem hagy el minket és soha nem feledkezik meg rólunk.

Ferenc pápa Twitter-üzenete április 7-én

A szegényekkel való kapcsolat alapján ítél meg minket az Úr. Amikor Jézus azt mondja, hogy "szegények mindig lesznek veletek", akkor azt mondja: "Én mindig veletek leszek a szegényekben. Ott leszek jelen." Ez az evangélium középpontja, olyannyira, hogy az Úr ez alapján ítél majd fölöttünk.

Ferenc pápa Twitter-üzenete április 3-án

Szeretnék ma köszönetet mondani mindenkinek, aki mostanában lett édesanya, és érthető módon félelmei vannak. Köszönetet mondok azoknak is, akik szeretettel és hozzáértéssel állnak mellettük. A most, a koronavírus-járvány idején születő gyermekek a remény jelei.

Ferenc pápa Twitter-üzenete április 2-án:

Imádkozzunk együtt azokért a c:saládokért, akik autista gyermeket nevelnek, és sok nehézséget élnek át a mostani időkben, és imádkozzunk valamennyi fogyatékkal élőért.

Ferenc pápa Twitter-üzenete április 1-én:

„Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok” (Jn 8,31). A tanítvány szabad ember, mert megmarad az Úrban. Megmaradni az Úrban azt jelenti, engedni, hogy a Szentlélek vezessen.

Ferenc pápa Twitter-üzenete január 1-én:

Ma megszólítjuk Isten anyját, aki hívő népként egyesít minket. Ó, Anyánk, ébressz reményt bennünk, hozd el nekünk az egységet! Üdvösség asszonya, rád bízzuk ezt az évet, őrizd meg szívedben!

Ferenc pápa Twitter-üzenete január 1-én:

Mária, Isten anyja oltalmazzon és kísérjen minket az új évben, és hozza el Fia békéjét a szívünkbe és az egész világnak.

2019

Ferenc pápa Twitter-üzenete december 31-én:

Adjunk hálát Istennek a végéhez közeledő évért, felismerve, hogy minden jó az Ő ajándéka.

Szerkeszti: Emese és István

Szerkeszti: Emese és István
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el